A Támadó Hattyú Sporthorgász Egylet kalandjai

Ha túl közel jön a hattyú, nem hátrálhatsz. Ne is támadj, ő úgyis fog. Nincs kiút. Inkább légy előzékeny: kerüld a hattyút. Mi nem tettük. Amatőrök vagyunk. Nagyon.

THSE élmények

Tüzijáték Akasztón

2009.10.29. 15:01 Horgos Eszter

Kárász Zéró apja gyakran segít minket telefonon horgászat közben, legutóbb megmentette a csapat becsületét. Az ő tippje törte meg a kiscsoportos sikertelenséget. Akasztói kalandunk következik.

 

Korán keltem, mint szinte mindig és a lehető leghangosabban tettem-vettem a házikóban, hogy a többiek se aludjanak tovább. Bejött.

Azonnal kupaktanácsot tartottunk arról, hogy mi legyen a mai stratégia, de én ottfelejtettem az értekezletet, és amíg a többiek a reggeli toalettet intézték, lementem a partra, hogy tapasztalatokat cseréljek az újonnan érkezett horgászokkal.

A nagy fekete BMW-vel érkezett két nagydarab spori láthatóan komoly helyismerettel rendelkezett, és a technikai eszközökben sem szenvedtek hiányt. Ezek megnyugtattak, hogy ők bizony szoktak halat fogni, mégpedig erjesztett kukoricával és búzával etetvén, illetve távirányítós csónakkal viszik a megfelelő helyre az anyagot és a szerelékeket.

Pálinkájukat kóstolgatva elismerően bólogattam a csónak képességeit illetően, de szólt a duda és otthagytam őket.

A többiek csaknem készen voltak a pakolással, és kisvártatva Akasztó felé autóztunk, mert Zéró apja oda irányított minket. Már előző nap is folyamatosan azzal oltotta Zérót, hogy a magunkfajta tehetségtelenek csak ott tudnak pontyot fogni.

Az akasztói horgászparadicsom tényleg nekünk való úri helynek tetszett. Az egésznek jó aurája volt, bár a szél fújt, és borult volt az ég is, de az egész olyan élettelinek tűnt.

A nő, aki úgy maradt meg az emlékezetemben, mint aki nagyon hasonlít Jules mesterlövész-nőre a Flashpoint sorozatból, felvilágosított minket, hogy érdemes epres-halas pelletet használni és téli ponty speciál etetőanyagot is tett elénk a pultra. Majdnem teljesen megkerültük a tavat, mire az ideális helyet birtokba vettük.

Negyed órája sem érkeztünk, Kárász Zéró már tekerte is kifelé az első kárászt. Amit egy másik kárász és egy két kiló feletti tőponty követett.

- Kis geci… - motyogtuk magunkban Harcsa Veronkával, amikor a második pontyot is szárazra segítette. Mert Kárász Zérónak általában mázlija szokott lenni. Pergetéssel is ő akasztott először balint a Balatonon, persze a szákolásnál leakadt, de nagy volt és azóta már legalább kétszer akkoraként emlékezünk rá.

Persze mi is átálltunk színtiszta epres-halas pelletre, se csonti, se kukorica, se semmi más, mert arra jönnek, mint a legyek.

Leültem az asztalhoz szerelni, erre Zéró felkiált, hogy viszi. Persze megindult, hogy szívességet álcázva (maradj, majd én) maximalizálja a dicsőséget, de hipp-hopp ott voltam a botnál.

A nyeletőfék recsegve engedte a zsineget, én pedig felrántottam a botot. A nyelető persze nyitva maradt, a zsinór pedig olyat alkotott az orsóra, mint egy falusi szőrös pina a századelőn.

Nem olyan nagy a baj, fog ez menni – gondoltam és hátrálni kezdtem, azt remélve, hogy feszesen tartom a zsinórt,  a hal meg úgyis lehúzza a dobról a gigantikus gubancot. Úgy is lett és éppen jókor, mert két lépés választott el a mögöttünk húzódó csatornában való megmártózástól. Szákba került a becsülettel küzdő tükrös, szerelék vissza és folytattam a  szerelést.

- Megint viszi! – rikkantott ismét Zéró. Egy perc múlva ugyanarról a horogról akasztottam egy 2,6-os nyurgát.

Csak Harcsa Veronka nem fogott még semmit. Zéró helyet cserélt vele, hátha 3 méterrel odébb jobban üt a szerencse.

Csodálkoztam, hogy nem töri ketté a botjait, amikor Zérónak szinte a bedobás pillanatában kapása volt azon a helyen, ahová előtte órákig sikertelenül lógatott.

Közeledett a záróra, az egész nap fura mutatványokkal kápráztató koldus kiskacsa (vagy réce) már fél doboz kukoricánál tartott, A. továbbra sem fogott semmit, de már mindhárman pakoltunk elfele.

A hajszálnyi reményt a végére hagyott bot jelentette számára, és igen, jött is a kapás. Irdatlanul bevágott neki, az 1700 forintos, körünkben csak A KÉK BOT-ként emlegetett teleszkópos horgászcikk-ipar szégyene U alakúra görbült, a 3000 forintos, 20-as méretű ezüstben pompázó műanyag orsó nyomorult hangon jajgatott.

Kárász Zéró közben ismételten felkiáltott, hogy viszi. Mármint az enyémet megint. És igen, a nyeletőfék ismét recsegett. Bevágás. A két hal persze egymás felé tartott, próbáltam annyi zsinórt nyerni, amennyit csak komoly erőltetés nélkül lehet és ellenkező irányba vezetni a zsákmányt, de még korai volt.  Veronka hala is vitte volna a zsinórt, ha az amúgy megeresztett fék nem akad el, és a zsinór egy utolsót vinnyogva el nem pattan. A 28-as SPRO Carp Maxx zsinór 10,2 kg-os szakítószilárdsággal bír a gyártói adatok alapján, sosem vett részt hal fárasztásában, az egyébként szar bot gyűrűi mondhatjuk, rendben voltak, ennek ellenére következett be a szakadás.

Ezek a számadatok persze nem boldogították, pedig egész úton hazafelé méltattuk a gigantikus akasztást. Kétségtelenül A. állt legközelebb a „nagy ponty” kifogásához és a legnagyobb balint is ő fogta a lellei kikötőben.

A zsákmány jó részét visszaengedtük, két pontyot és egy „kis” (85 dkg) kárászt hoztunk el.

Kárász Zéró édesanyja Paksról telefonos távirányítással kitűnő halászlevet főzött belőle Angyalföldön.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tamadohattyu.blog.hu/api/trackback/id/tr151512823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása