A Támadó Hattyú Sporthorgász Egylet kalandjai

Ha túl közel jön a hattyú, nem hátrálhatsz. Ne is támadj, ő úgyis fog. Nincs kiút. Inkább légy előzékeny: kerüld a hattyút. Mi nem tettük. Amatőrök vagyunk. Nagyon.

THSE élmények

Az atomerőmű árnyékában

2010.11.08. 17:07 Horgos Eszter

Kárász Zéró apjával már régóta horgászunk együtt telefonon, horgász-szakmai épülésünk nélküle eddig sem lehetett volna olyan, amilyen volt. Most végre személyesen is találkozhattunk egy tökéletes hétvége alkalmával. Paksi kalandunkat K. kisasszonynak ajánlva közlöm.

Mindig féltem Pakstól az atomerőmű miatt, azt gondoltam, hogy titokban, alattomosan sugároz, és jaj annak, aki ott él és mozog, mert az atom, ugye. Titokzatos helynek képzeltem, ahol az emberek halálfélelemben élnek és mindenkin látható elváltozásokat okoz a láthatatlan sugárzás.
Legyünk egészen nyugodtak, amíg keveset tudunk a nulkeáris energiatermelés dolgáról. Nagy kő esett le a szívemről, amikor Kárász Zéróról megtudtam, hogy nem ufó, csak paksi. Jellegzetes külső és belső adottságait azóta nem a világegyetem sokszínűségéből, hanem a radioaktivitás emberre gyakorolt hatásaiból eredeztetem.
Persze tudjuk, hogy Csernobil környékén sem pusztult el minden végérvényesen, íme:
 

 

Pakson az emberek nem rettegnek, csupán a szirénatesztek, riadógyakorlatok juttatják az eszébe a közelben duruzsoló veszedelmet azoknak a polgároknak, akik esetleg nem az atomerőműben dolgoznak. A lakosság jó része ugyanis közvetlenül vagy közvetve az PART-nak dolgozik.
 
Bemutatkozunk
 
Megérkeztünk, Kárász Zéró szülei pedig elmentek a"cég" bulijára. Félig kizabáltuk a hűtőt, elintéztünk egy csomó sört és majd egy egész üveg Jägermeistert, majd eképp felpörgetve belevetettük magunkat a paksi északába. Az éjjeli égbolt nem világított neonzölden, így bátran lépdeltünk a diszkó felé, ahova határeset-részegen, de folytatást remélve érkeztünk. A már-már kiprovokált pofozkodás elől Zéró rángatott haza minket. Ezt utóbb talán kicsit megbánta, mert alantas állapotunkban máshogy festettünk, mint akiket az ember szívesen visz a szülei közelébe. Harcsa Veronka állítólag megszabadult némi alkoholos gyomortartalomtól az emeleti előtérben, de hamar szőnyeg alá seperte a problémát, így Zéró mamája csak később kaphatott rólunk teljes képet. Állítólag én pedig németül adtam Zéró édesapja tudtára, hogy muszáj néhány órát aludnom, mielőtt horgászni indulnánk.
 
Jövőnk a biztonságos üzemeltetésen múlik
 
Az erőműviek szabálytisztelő emberek. A biztonságot adó szabályok a háztartásokban és a tóparton is honosak, de nem tolakodó módon. Kárász Zéróéknál  például a késeket is úgy használják, ahogy kell. Senkinek nem jutna eszébe forró vízzel mosogatni a borotvaéles eszközöket, vagy tányéron vágni velük. Harcsa Veronika természetesen beleszaladt egy tányéronvágásba. Zéró papája nem enged a destruktív elhajlásnak, életlen kés nincs, amit Veronika lezúzott, rögtön kifente anélkül, hogy a harag jelét mutatta volna. Zéró apja ugyanis tud konyhai fenővel élezni. A következő percben sorban álltunk nála a bicskáinkkal. A botrányos hazaérést és rövid alvást követő finom reggeli után végre elindultunk a Horgásztanyára.
 
Állj meg és gondolkozz!
 
Pompás horgász-életteret hoztak össze maguknak az erőműviek. Horgászbolt, épített környezet, gondozott tópart, fedett halpucoló konyha. Tudnak élni, na. Olyan helyet választottunk, ahol mind egymás mellett lehetünk, így Kárász Zéró és Harcsa Veronka elől minden akadály elgördült, könnyedén dobálhattak egymásnak keresztbe.
Csak nem akartak jönni a halak. Dobáltam ide-oda, kerestem őket, de semmi. Ekkor kénytelen voltam átgondolni az egészet. Új adagot gyúrtam, sok élő anyaggal és pellettel, majd törölközővel tömörített gombócokat lőttem (próbáltam lőni) a bokor elé. Talán a felét sikerült oda röpíteni, de volt néhány, ami egészen máshol csobbant, sőt, olyan is amivel oldalba lőttem saját magamat.
Talán nyolcvan méterre lehetett az a kiterjedt akadó, ami a parttal párhamosan nyúlt el a tó közepén. Oda sejtettem a pontyokat, meg általában a halat, ezért megpróbáltam pont egy méterrel elé dobni. Egyszer szélcsendben telibe találtam az akadót, de a gondviselés ezúttal nem volt rest. Hamarosan szákoltuk az első pontyot, ami azért is volt különösen nagy élmény, mert a többiek mind reménytelenül várakoztak a kapásra körülbelül 40 méterre a parttól - addig tudták röppenteni a szerelékeket. Később jött még egy ponty, szintén másfél-két kiló közötti.
Többiek is örültek, de mind jól tudjuk: jobban örültek volna a magukénak.
Csukázs István pedig időközben rászolgált a nevére. Úszós szerelékével szép  csukát akasztott a partközeli bokornál. Csaliként saját fogású snecit használt. A komisz jószág megharapta Kárász Zéró papáját, amikor éppen a bilincset tuszkolták a szájába. Ha Zéró nem minősítette volna a csukszit a két pontyom fölé, és Csukázs István hajlandó lett volna megfogadni vendéglátónk bölcs tanácsát (hogy másodjára dobjon inkább  a bal oldali bokorhoz) , akkor biztosan nem szereltem volna fel egy botot csukára és nem is dobom be tőlem balra a javasolt helyre az akadóhoz, hogy egy perc múlva én is szákoljak egyet. Később Csukázs István csukázó szerelékét begyomrozta egy 25 centis fogas, ami sajnos a figyelmes, gyors, pánikhangulatú operáció ellenére kimúlt. A szabály az szabály, a halat Zéró papájának határozott kérése szerint visszahelyeztük a tóba.
 
Vaddisznó-oldalas
 
A fogott halakat beírtuk a portán kapott fogási könyvbe, majd a kijáratnál a naplóba is.  Ezután a jól felszerelt haltisztító konyhán megpucoltuk mindet, mielőtt hazaindultunk.
Zéró mamája nem gondolta rólunk, hogy fogunk vacsorára halat, ezért isteni sült vaddisznó-oldalassal várt minket, amit rendesen befaltunk, pedig nem is érdemeltük meg, mert Harcsa Veronka (állítólag) behányt, én meg (állítólag) kiabáltam a vendégségben. Tökéletes hétvége volt, kár, hogy nem hívnak többet minket.

 

1 komment

Címkék: szerencse diszkó verekedés ponty süllő csuka hányás atomerőmű horgászat módszer paks kapás

Turtle-törpe

2010.08.20. 11:19 Horgos Eszter

Pócsmegyeren valaki valamikor ásatott egy tavat. Étterem, strand, horgászat, jó ötlet. Aztán egyszer ebbe a tóba valaki valamikor betelepítette a törpeharcsát.

 

Azóta kéztörlőnyi fekete fellegek úsznak a part mentén, a fenekező szerelék le sem ér a meder mélyére, már le is tüdőzte az 1-es horgot valamelyik fejgyomrú. Bolond az a horgász, aki itt pontyra várva dekkol, ide törpézni kell jönni. A törpe korán reggel még nem zabál intenzíven. Nem tudom mi egyebet csinálhat. Dél magasságában gyakran akad, kora este már elképesztő módon járja a horgot, éjjel meg nem lehet horgászni a tavon.

Egyébként pontyot is lehet fogni, eddig két alkalommal sikerült elkerülni a miniharcsákat a Haldorádó Tenger gyümölcsei fantázianevű hibrid pelletével. Ennek erőteljes, fokhagymás szaga van. Ugyanígy nem falták a házi készítésű fokhagymás-piros kukoricámat - de azt a pontyok sem.

Visszatérve az eredményes törpézéshez: Nem érdemes csontkukaccal vagy gilisztával próbálkozni, mert azt az 5 centiméteresek is símán benyelik. Halszelettel viszont ki lehet válogatni a nagyját. Mielőtt bárki elindulna Pócsmegyerre, a nagyja sem cipő nagyságú, most 15, maximum 20 centiméter körüli lehet az első évjárat. Haldarabból 2x2 centisnél nagyobb tehát nem kell. Érdemes szálkás, keményebb részen akasztani a horgot, úgy jobban tart. A törpét ugyanis nem ilyeszti el az ellenerő, nem áll odébb csapdát sejtve, inkább lecibálja a kampóról a haldarabot.

A meglepetés

Mindkét csali fogósnak bizonyult. A pelletre jöttek a pontyok, sajnos nem mindegyiket sikerült rávenni a fotózásra, megtéptek és leakadtak páran. A halszeletet meg a törpék szerették nagyon. Az egyik törpés kapás után valami nagyobbat éreztem a horgon, ami furcsán áll ellen az akaratomnak. Lassan lehetett kifelé húzni, és egyáltalán nem jött fel, hogy láthassam. Nem volt rajtam szemüveg, először valami edényformának láttam, csak a a part előtt vettem észre, hogy egy kb 25 centiméter átmérőjű teknőssel van dolgom. Egy óra múlva halszeletre jött a cimborája. Szerencsére komoly sérülés nélkül megúszták. Az egyik nem először lehetett horgon, mert hagyta, hogy kiszedjem belőle, a másik viszont úgy viselkedett, mint Dávid Ibolya.

A teríték a nap végén így nézett volna ki: 38 törpe, 3 ponty (2,1,1 kg), 2 teknős.

 

A THSE receptkönyvéből:

Turtle törpe

(azaz törpeharcsa póréhagymás-gyömbéres-gombás-fehérboros mártásban)

Bár a telefonon főtt halászlé a leggyakrabban asztalunkra kerülő halétel, olykor törpéből is jut a konyhára. Új recept, többes szám első személyben. Fullos.

Mint minden törpeharcsából készült ételnek, ennek is csak egy esetben van értelme nekiállni: ha valaki elvállalja a törpék tisztítását.

Tisztítás

A 38 darab megölt(!) törpe a vödörben sóval alaposan hintve, fedő, összerázás. Így szakítunk azzal a kényelmes törpés hagyományal, miszerint a sóval bőven meghintett törpék kínjukban vergődve egymást dörzsölik nyálkátlanra, viszont kicsit könnyebb lesz számot adnunk magunkról a mennyek kapujában. Ezután rövid forrázás - szintén lelkiismereti terhektől mentesen.

A törpét pucolni az ún. konyhai ollóval érdemes. Annyira rohadt meló, hogy inkább pucolja az ember nagyobb húsveszteséggel, mint órákig. Tehát a fejet az oldalsó két úszótüske mögött kell levágni. Ezután felvágni a pocakot, kiontani a belét, majd levágni az úszókat, folyó vízben kívül-belül szépen lemosni. A forrázástól mosás közben lejön a bőre is. Egy törpe egy falat. Ezzel a munka javán túl vagyunk, jöhet a lényeg.

További hozzávalók

A póréhagymát (1 db közepes méretű) 2-3 milliméteres karikákra vágjuk. A vöröshagymát (1 nagy fej), a fokhagymát (10 törpénként egy nagyobb gerezdet), és a meghámozott, hüvelykujjnyi gyömbért együtt ledaráljuk, vagy késsel nagyon apróra vágjuk, ha van még lelkesedésünk a törpék után... Egy doboz gombát megtisztítunk és kb félcentis szeletekre vágunk. Egy csokor petrezselymet felaprítunk, a fehérborból eközben annyit iszunk, hogy egy-két deci maradjon a törpére. Előkészítünk egy-másfél deciliter főzőtejszínt, egy kávéskanál lisztet és kelleni fog egy darabka citromhéj is.

Így főzzük

Olívaolajat vagy vajat teszünk egy nagyobb serpenyőbe, alágyújtunk és miután elolvadt, a törpe és a gomba kivételével mindent beleteszünk egyszerre és meg is sózzuk, de csak érzéssel. Amint elkezd összeesni, mehet rá egy kis bor és bors is. Nem kell sokáig rotyogtatni a fedő alatt, talán csak két-három percig közepes lángon vagy fokozaton. Mielőtt a törpéket gondosan fektetve elrendezzük a párolmányon meg lehet kóstolni a mártást, hogy elég sós-e. Ha kell még bele, a törpékre szórt gombára szórjunk egy keveset. Szépen levet enged a gomba, lassú tűzön rotyogtassuk, ne keverjük, hanem inkább a serpenyővel rázzuk. Amikor a törpe már majdnem omlós, akkor a liszt és tejszín símára keveréséből készült habarást (hígnak kell lennie!) szépen rálocsoljuk, hogy mindenhová jusson, majd a már begyakorolt módszerrel összerázzuk. Miután felforrt, rászórjuk az aprított petrezselymet és megint rázzuk. Egyet rottyan (fél perc se!) és akkor készen is vagyunk.

Fokhagymás pirítóssal tömjük két pofára, száraz fehérborral fojtjuk le.

Kézmosót (mélyebb tálkában citromos víz) és szalvéta helyett strapabíró konyharuhát készítsünk az asztalhoz, ugyanis előbb-utóbb kézzel fogjuk enni a törpét. A falat fej felőli végén kiáll egy kis gerinc-darab. Ennél fogva szinte egyben le tudjuk cupákolni a húsát, a gerinc- és szálkaszerkezet egyben marad (ha nem főztük szét).

Szólj hozzá!

Menjünk törpézni, naaa!

2010.08.13. 11:27 Horgos Eszter

 

Már ki is gondoltam, hogyan lesz.

Először is, megérkezünk és rácsodálkozunk, mennyire jó buksza a halőr. Szeplős szöszi, 19-22 közötti. Tisztára, mint Marilyn Monroe. Hatalmas varázsdekoltázs, kénytelen melltartót hordani. Vékony derék, gömbpopsi sejlik a forrónadrágból, vékony bokája van, fincsi kis lábujjain pink színű a köröm. És nagyon kedves. Sajnos Kárász Zéró  jön be neki, ő kapja ajándékba a jegyet. Miután megadta a számát, "Cukipofa" (mert így szólította a halőrlány Zérót) peckesen lépdelve, égnek álló cerkával közelíti meg a kiszemelt horgászhelyet, közben próbál úgy tenni, mintha nem így tenne.

A szerelékkel nem kell bajlódnia, mert a múltkori pont jó ide. Egy bottal pontyra, egyel pedig törpére megy. A csalival sincsen dolga, hiszen Horgos Eszter spiccbotjának horgán egy tízcentis sneci vergődik éppen villogva, Eszter a felaprítását is elvégzi, csak csalizni kell.

Repül a szerelék, le sem ér a fenékre, máris rázza a bot végét egy kapitális törpe, amit sok másik, nagyobb példány követ. A temérdek fejgyomrú fogásának egyhangúságát csak a botvivős pontykapások szakítják meg, pár perc fárasztás után ezeket Kárász Zéró rendre visszaengedi, hiszen annyi van belőlük, hogy elég lesz az utolsó nagyobbakból egyet megtartani.

Horgos Eszter, aki szintén sokat (majdnem annyit mint Kárász Zéró) fogott, ígéretet tesz a temérdek húszdekás törpe és a ponty megtisztítására.

Kárász Zéró elégedetten mosolyog, a halőrlány dekoltázsát majd szétveti a büszkeség. Sajnos csak ekkor vesszük észre, hogy van egy ikerkestvére is.

Szólj hozzá!

Címkék: ponty ikrek horgászat törpeharcsa dekoltázs lábköröm horgászkaland

Szelíd akasztás

2010.05.04. 21:08 Horgos Eszter

 

Öt nappal azután, hogy Szanyi kapitány derekasan megvédte Újlipóciát a Kubatov-szavazóktól, már torkig voltunk  Budapesttel, a zajjal, a porral és a kétharmadtól rettegőkkel, ezért pénteken délután elmenekültünk Szelídre, hogy pihenjünk. Persze, nem a halak miatt. Á, dehogy miattuk. Azaz dehogynem. Annyira a peca körül forogtak a gondolatok, hogy alig kommunistáztunk útközben.

Dunapatajon, "ahogy bejönnek, lesz a virágbolt és mellette" van egy jól felszerelt szaküzlet. A boltos hölgy annyira kedves, hogy tőlünk símán lehetne a soron következő köztársasági elnök, ugyanis záróra után hajlandó volt kinyitni a pavilont, hogy a jogosító papírokat és egyebeket magunkhoz vehessük.

A problémáktól és töméntelen kommunistázástól mentes út végén szépen kipakoltunk és rohantunk a partra, hogy kinézzük a helyet. A IX. utca végénél találtunk egy elég széles partszakaszt ahhoz, hogy egymásnak kereszbe dobáljunk. Fasza lesz - gondoltuk, de elébb még várt ránk egy kis háztáji munka, ugyanis Kárász Zéró ígéretet tett arra, hogy telekhatárig rendbe vágjuk a nyaraló környékét növényzetileg. Szisszentek a sörök és  bizony néhány virág hagymástól áldozatul esett a le-lecsapó kapának.

Csukázs Istvánnal már éjfélkor rámozdultunk a tóra. Repült a tömött végszerelék, ő akasztotta a program első halát, egy szép kis dorozsmás képűt. Mást nem is fogtunk, talán néhány karika vegyült a zsákmányba. A terv szerint sok ilyen tenyerest kellett volna fognunk ahhoz, hogy Zéró apja hajlandó legyen beüzemelni a halfüstölőt. A többiek napfelkelte előtt csatlakoztak, de négyen sem fogtunk eleget. A legnagyobb dévért természetesen én fogtam, éppen akkor, amikor a ravasz halőr egy kedélyes beszélgetés végén rákérdezett: Ugye a jegyekkel, engedélyekkel minden rendben? Ez sem volt még fél kilós sem. Pontyot akartunk fogni, de a helyi nyuggerek szerint azok behúzódtak a nádasba, és ott úgy csinálnak, mintha ívnának, és nem esznek. Kárász Zéró azzal állt elő, hogy próbálkozzunk a cajgolással inkább a jól bevált akasztói horgászparadicsomban. Akasztó nekünk olyan, mint a reményvesztett szocialista nyugdíjasnak Szanyi Tibor: hajlandóak vagyunk utazni érte, a táv sem nagy, időben talán annyi lehet, mint Kőbánya-Kispestről átmetrózni Újlipótvárosba. Azt most hagyjuk, hogy normális-e az az ember, aki hétvégén kétszer is képes sötétben felkelni. Negyed hatkor már falta az aszfaltot Zéró szolgálati autója.

Az első halat természetesen Kárász Zéró fogta, ponty volt. Sebaj, gondoltam, úgyis ráverek néhánnyal a nap folyamán. Aztán beálltak a kárászok és onnantól csak jöttek-jöttek, de semmi más. Előkerültek a kisebb horgok és a darabszámra gyúrtunk. Leginkább a csontit cuppantották és Zéró halibutos pelletét, de jött "Magyar betyárra" és "Vörös démonra" is. Nem messze tőlünk egy tízéves-forma gyerek akasztott egy 4,9 kg-os pikkelyest, amit végül az apja bírt kirángatni éltető eleméből. A szomszédunk pedig le is csapott a halra, mert részéről mutatkozott igény a hal iránt, ballagási halászlé okán. A kárász bezzeg nem kellett nekik, pedig alaplébe jó az.

Végül Harcsa Veronka nem tudott pontyot fogni, de a THSE elégedetten távozott.  Csukázs vadonatúj, fullos Shimano felszerelése remekül működött, sikerült halakat is fognia, Veronka is akasztott pár halat, Zéró pontyos sikere is kedves volt számunkra, amellett, hogy mindenki jobban örült volna, ha fogja.

Majd legközelebb. 

Szólj hozzá!

Címkék: szex pellet ponty hattyú horgászat feeder kárász Tibor Akasztó Szanyi Haldorádó

Kárász, kárász, kárász...

2010.03.16. 09:31 Horgos Eszter

 

Bokod, 2010. március 13.

Már januárban kiterveltük, hogy a március 15-e jóvotából 3 napos hétvégét nomád pecatúrával töltjük. Terveinket a rossz időjárás húzta keresztül. Az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, Bokodra megyünk, ott indítjuk a szezont.

Hajnali háromnegyed négykor D. ébresztett. Este szerelékkötő bulit tartottunk, hogy ne tónál kelljen szerelni, D. pedig nálam aludt, hogy kevésbé legyünk városszerte az indulás előtt. Gyors készülődés, együtt a csapat, kocsiban a cuccok, indulás. Egyletünkben a legálisan horgászó tagjaink száma a tél során hárommal nőtt, de a létszám nem változott. Az idei első kivonulásra J. nélkül került sor, ő ugyanis nősülni készül és a lakodalom szervezése körüli tennivalókkal mentette ki magát.

Vödör és kaja nélkül

Még fel sem hajtottunk az autópályára, amikor leesett, hogy a vödröket és az etetőanyag felét otthon hagytuk. Ennyit arról, hogy a különc módszerrel lenyomom őket, folyton görbülő botommal vigyorgok majd a képükbe, ahogy a szélben himbálódó óriás kapásjelzőiket bámulják. Pedig jót tett volna a morálnak, hiszen D. rendszerint nagy szakértelemmel befolyásolja az anyagok beszerzését. Különösen, azaz szinte kizárólag a beszerzési ár ügyében érzékeny, a minőség és a várható eredmény közötti disszonanciát a "ha eszik a hal, eszik, ha nem, akkor nem" szólás jelentőségteljes kimondásával oldja fel, mintegy megnyugtatva A-t, hogy az is jó. Így szoktunk például Lantos-féle etetőanyagot venni. Ezzel ugye nincs is baj, hiszen kár lenne a jó anyagért, amiből óriási gombócok kerülnek az etetőkosár segítségével horgászonként 30 négyzetméternyi területre, valamint a nádba, nagy csobbanással közvetlenül a láb elé a vízbe és keresztbe a szomszédnak ötpercenként.

Szóval volt 3 kiló haldorádós etetőanyag (ponty piros, pelletes fekete). Ebből etettünk, és fél kiló Lantos is, amit a halas 6mm-es pellet helyett tettem véletlenül a zsákba. Erre voltunk öten, egy meleg vízű tónál. Pont.

Sprinteltem a tóhoz, hogy azt a helyet csípjem meg, amelyiket a Halveszélyben láttam. Letettem a pakkot, gyors etetőanyag-keverés, csalizás, bedobás. Éppen manőverslukkoltam volna, amikor az első kárász jött. Az volt a legnagyobb, sajnos le sem fotóztuk.

Festői környezet

Éhgyomorra különösen izgalmas az a mocsárillat, amely a parkolónál csapja meg a gyanútlan orrokat. Talán a folyton meleg víz biztosít túlságosan kedvező életteret az ügyben illetékes mikroorganizmusoknak. A tó környezete az elmúlt néhány évtized során folyamatosan épült-szépült, karaktere azonban a hetvenes évek vége felé alakulhatott ki, mindnenből, ami a tervgazdasági körülmények között mozdítható volt. Akkor, ott szinte bántam, hogy nem adtam oda a kopogtatócédulát a kerületi szocalista jelöltnek.  A part menti horgászkunyhókat stírölve szívünkbe markol a vikkendház nosztalgia. Meghatódva szemléljük a tó fölött nyújtózó  óriási csővezetéket, amelyre páratlan kilátás nyíilik a parti kunyhókból.

 

A szögesdróttal kombinált betonkerítés mögött magányosan zümmögött az erőmű, kéményének füstje hosszan nyúlt el az égbolton, az égből pernye hullott.

Első lecke

HT és MT barátunk is csatlakozott, ők a tél folyamán tettek sikeres horgászvizsgát, azonban élesben, nagy halakra pecázni most jöttek először. HT először fenekező módszerrel próbálkozott, majd egy szakadást követően inkább úszós módszerrel vette üdözőbe a partközelben tanyázó keszegállományt, a horgászidő egy részét szerelék készítéssel töltötte, ami a jövőben biztosan hasznára válik. MT kitartó fenekezésének 2 szép kárász lett a jutalma.

Végre pontyok

Jöttek sorban a kárászok. Kárász, kárász, kárász, hopp, egy dévér, kárász, kárász... Ponty nem akart jönni, pedig anélkül reménytelen a halászlé-projekt. Végül D. kezében görbült pontyosan a bot, riadt arcán is látszott, hogy valami nagyobbat akasztott. Ponty volt, pikkelyes, nem túl nagy, de szép. Ideje rákapcsolni-gondoltam és kisebb, 8-as horoggal, 3 db csontival vetettem be a szereléket. Az egész peca alatt igyekeztem pontosan horgászni, két helyre dobtam, a szemben álló kis fához, jobbról és balról, klipszelt zsinórral. A kárászok nagyon ráálltak az etetésemre, de pontyot továbbra sem tudtam fogni. Talán valami erősen halas kajával el tudtam volna rendezni az ügyet, de az otthon maradt. Egy szakadás és a halőrök megjelenése zökkentett ki a monoton kárászosdiból. A jóemberek azt javasolták, hogy dobjak a kerítésen túlra, mert onnan szokták kiszedni a pontyokat. Úgy is tettem. Éppen egy kárászból műtöttük a horgot, amikor a spicc eléggé beintett és indult a zsinór a dobról. Megvan a ponty. Az orsóm fékje még az első használat előtt megadta magát, megszakadt a menet az dobrögzítő csavarban, természetesen a nagy izgalomban sikerült túlhúznom a féket és leugrott az egész fékszerkezet az orsóról. Kézzel fékeztem a dobot, próbáltam valamennyire feszesen tartani a zsinórt, nehogy meglépjen a zsákmány. A helyzet persze ettől sokkal bonyolultabb volt, mert egyszerre próbáltam a zsineget feszesen tartani, a halat irányítani a vízbe épített kerítéstől minél távolabb és szerelni az orsót, hogy ki tudjam tekerni. Végül helyére került a fék, óvatosan meghúztam és elkezdtem érdemben irányítani a halat. Szerencsére szákba került, éppen méretes volt. Utána még jött pár kárász. Este halászlével ünnepeltünk, de A. addigra megadta magát. Aludt.

5 komment

Manőverslukk

2009.12.24. 04:49 Horgos Eszter

Odakint éppen havazik, a hideg és a vékony jégpáncél elválaszt minket a halaktól.  Éppen a tavalyi balatoni kalandokra gondolok és persze a balinokra.

Mindig egy manőverslukkal kezdődik. Ez a kifejezés lett körünkben a neve a minden valamilyen okkal, vagy anélkül történő snapszozásnak. Kora tavasszal, nyáron és ősszel is voltunk vitorlázni. Persze horgásztunk is. A Balaton mindig ad halat. Balint, keszegeket és törpét szoktunk fogni.

Szóval, Füredről indulunk és az első kapások a cső (Tihany) után szoktak jelentkezni, a Szárszó-Akali tengely tájékán, az északi parthoz közelebb. Rendszerellenes gondolataim rendszerint a gyenge széljárás körül kavarognak, hiszen jó szélben nem lehet vontatni. A többiek persze kisebb vihart akarnak én pedig titokban örülök annak is, ha a levegő áramlása éppen várakozáson aluli. Ha a helyzet inkább a horgászatnak kedvez, akkor előkerül a dobozból Ferike.

Ferike

Ferike (Salmo Thrill 7) wobbler létére elég régóta tagja a csapatnak. A horányi T-gát öblének akadóiból csodával határos módon megmenekült, a Balatonon pedig szinte kizárólag 1,5-2,5 csomós sebességgel vontatjuk a nyílt vizen, ahol eddig kizárólag balinok támadták meg. Jó száz méter zsinórt engedünk neki, így olyan messze dolgozik, ahol szerintünk már nem zavarja a halakat a hajó. Lehet, hogy nem is zavarja őket, de ezt mi nem tudjuk. 

A nyeletőféket éppen a sebességhez állítjuk be. Annak érdekében, hogy a zsinórt ne dolgozza meg a spiccgyűrű a fék picit mindig enged, szép lassan kattog. Ha jön a hal, akkor meg gyorsabban és a bot is elnehezül. Ilyenkor kell rávenni az aktuális kormányost, hogy vegyen vissza kicsit, állítsa szélbe a hajót, mielőtt baj lesz. Ez sajnos nem mindig sikerül. Egy alkalommal A., aki éppen kormányosként örvendett a hirtelen jött szélnek ügyet sem vetett a kérésre. A zsinór természetesen elpattant, nekem pedig tízig kellet számolnom, hogy megint mosolyogni tudjak.

A balin középkategóriás hal, őshonos a Balatonban és elég sok van belőle. Nem lesből támad, hanem mint a cápa járja a vizet küszök után kutatva. Nem gyanakvó, nem óvatos fajta, talán ezért tudjuk mi is kifogni. A húsa sajnos szálkás, fogni jó, enni nem.

A lellei balinok

Október elején balatolellei kiktötőben ért minket az este. A  ilyenkor már kevesen vitorláznak, a kikötőmester is ritkán járja körbe a területet. A legszélső vendéghelyen pihent a hajó, mi pedig megittuk a soron következő manőverslukkot. A kikötő vizének felszíne gyakorta robbant a balinok rablása nyomán, persze mi azt hittük, hogy csukák vagy kisebb harcsák vannak ott, ezért úszós,  drótelőkés-hármashorgos szerelékkel próbálkoztunk. A csali nagyobbacska élő küsz volt. Azt jól láttuk, hogy 4-5 helyen vannak visszatérő rablások, ezekre a helyekre dobáltunk. Közben persze ettünk és lecsúszott néhány manőverslukk. Halkan szólt a zene, beszélgettünk. Kapás persze nem akart lenni, az áramlás pedig el-elvitte a szereléket. Egy ideig még szorgosan dobáltam vissza a jónak vélt helyre, aztán alábbhagyott bennem a lelkesedés. Az enyém már egészen közel jött a hajóhoz, szemem sarkából azért láttam az úszó végéből kiálló világítópatront, amint alámerül.

- Bazmeg, ez elvitte! - kiáltottam, háromig számoltam és bevágtam. Ahhoz képest, hogy mekkora volt, elég hamar megadta magát. A 3,5 kilós balin az addigi legnagyobb halam volt. Na ez már hal. Elégedetten adtam át D.-nek a botot, akinek hirtelen megjött a horgászkedve, és a móló part felőli végében robbogató ragadozó kifogására indultunk. Amíg ott vártuk a kapást, a hajó végében furcsa dolgok történtek. A. úgy tűnt, fogott valamit. Kiabáltunk neki, hogy mivan, de nem jött válasz. Futva indultunk, megnézni, hogy mi is történt. Kurvanagy halat fogott. Éppen akkor emelték a fedélzetre, amikor odaértünk.

-Hű, ez süllő! ordítottam, amikor megláttam a szákba furcsán beletekeredett jószágot.

-Süllőtfogtam geci! - sikoltotta A. Persze balin volt, csak benéztem.

Gyorsan ittunk erre is egyet és tovább próbálkoztunk. Közben vidám társaság hajózott a  bőgő motorral szélsebesen kikötőbe, a sötétben kis híján beledurrantottak a kövezésbe. Vadállat részegek voltak, még olcsón megúszták, hajójukat irányba terelte egy oszlop. Mi pedig lógattunk még egy ideig, de a rablások abbamaradtak fél egy körül, így aztán hamarosan kábult álomba merültünk.

1 komment

A tor

2009.12.01. 14:03 Horgos Eszter

Úgy döntöttünk, hogy idén már ki kell oltani egy házisertés életét, mert jó megenni, meg sivalkodik ölés közben és amúgy is jó buli a tor, főleg, ha mi...

Azt hiszem péntek volt és sötét este, amikor Miskolcon túl egy falu kocsmája előtt találkoztunk a többiekkel. A sűrű ködben araszoltunk tovább az ismeretlenbe, de nagyjából tudtuk, hova kell menni, mert D. beszélt telefonon az ottaniakkal és azok részletezték az útvonalat. Elmondták azt is, hogy lesz majd egy kanyar, és arra forduljunk, amerre a kanyar után majd egy meredek szakasz következik. Azt persze, hogyan ismerjük fel előzményesen a következményes kanyarral bíró kereszteződést még nem tudtuk, de amúgy is csak D-t érdekelte, mert - mint mindig -  ő vezetett.

Az egészet D. szervezte meg. A bonyodalmaktól mentes megérkezés után első feladatunk a megfelelő hálóhelyek megtalálása volt. Ezt jó, ha józanon teszi meg az ember, különben úgy járhat, mint én és K. kisasszony, de erről majd most. Az utánunk érkező csajokról ekkor még kijelenthetjük, hogy egyikük sem a csaja egyikünknek sem. A kis geci ragadványnévre legméltóbb éppen Á. volt, hiszen Ő jött a leányokkal, amiért ha nem is voltunk írigyek, de sajnáltuk, hogy ő van ott és nem mi. Mármint külön-külön, szóval nem is egyszerre és nem is egymás után. Haverok ők is, tiszteletbeli faszik. Ettől persze nem gondolom, hogy bármelyikünk is homokos lenne, ha úgy néz rájuk. Biológiai és civilizációs vonatkozásban mind egy szálig gyönyörű példányok. A fekhelyek kiválasztásakor az volt a vezérelv, hogy a nők számára a legjobb helyek maradjanak szabadon. Túl ezen tiszteletreméltó gesztuson nem keresgéltünk sokáig, nyolc fős előörsünk számára alkalmas hálótermet foglaltunk el. Egyetlen célom volt, hogy ne én aludjak majd H. alatt. Tapasztalati dolog ez, az ember jól teszi, ha más kárából tanul, és nem röstelli az óvatosság szolgálatába állítani a már megszerzett tapasztalatokat.

A H. és az alkohol témakör gazdag szájhagyománnyal rendelkezik, amelyből kimagaslik az a balatoni eset, ami talán két éve esett meg. A többiek és H. valamint Cs. a sóstói strand büféjében iszogattak. A hosszadalmas stírölést Cs. felbátorodása törte meg, aki vállalta, hogy megszólítja a nőket, akik szintén ott ejtőztek.  Cs. az asztaluk felé mutatott, jelezve, hogy hová is invitálja őket, azonban az akkor már fejét lógató H. gyomortalma abban a pillanatban választotta a legrövidebb kiutat, amikor a nők odafordították tekintetüket. Cs. pedig még csalódott sem lehetett, az esetet azóta emlegetjük jó szívvel - bárkivel megeshetik. Kár, hogy nem voltam ott.

Visszatérve Irotára, mert ott verődtünk össze: Nem sokkal az érkezés után nyeltünk néhány manőverslukkot és megjöttek a csajok is akiket már nagyon vártunk. Jól berúgtunk és mulattunk, a társaság többsége pedig viszonylag korán feküdt le. Nem úgy mint én és K. kisasszony. Az nyilvánvaló, hogy külön utakat járva, de egyszer csak a 8+2 fős hálóteremmel bíró házikó előszobakonyhaétkezőjében voltunk, ahol K. kisasszony a hálóhely-kiosztás témakörében próbált egyezkedni egy nem létező horkolásmentes fekhelyről. A ricsaj, amit az ügy megtárgyalása során keltettünk, felébresztette és láthatóan ellenem hangolta a társaságot. Sebaj, K. kisasszony egy pillanattal később már A. mellett feküdt, én meg egy gyermekágyon voltam kénytelen, mert P. barátunk elfoglalta az ágyamat.

A háziak kedves ébresztője után még félig részegen, de olyan gyorsan öltöztünk fel, mint ahogyan az egyéjszakás kalandok alkalmával vetkőzni szokás. D. felvette az autentikus agrárproletár jelmezt, amit a korábbi történet óta is véres atyai gumicsizma tett teljessé.

A disznóra egy másik faluban várt a végzet, ezért mi is oda igyekeztünk. Ahogyan emlékszem, talán csak a nők voltak jelen hiányos létszámban. A Miss Röfi, azaz Bözske érezte: elközelgett. Az ólban lapított, míg a többi sertés vígan röfögött. Egyszer csak kinyílt az ólajtó és etnikailag elég változatos 4-5 fős társaság lépett be és ragadta meg a máris visító kiválasztottat. Az udvarra vonszolták, amit 5 centiméter mély, híg sár borított. Ott érte a végzetes döfés, úgy egy perccel azután, hogy a földre teperték. Aztán szépen kiordította magából az életet, meg egy csomó vért. A kutyák ebből sokat felnyalakodtak.

És  K. kisasszony a sárba tunkolt egy, leginkább a pumi fajtára hasonlító kis termetű fekete ebet. Az ölést K. és V. kisasszonyok kicsit távolabb várakozták ki, és K. kisasszonyt meg is támadta egy fekete kandisznó, de megúszta. 

Bözske tetemét egy C5-ös Citroen szállította át Irotára, ahol a háziak már felkészülve várták. Kezdetét vette a pörzsölés. A fene se hitte volna, hogy kokszfeketére kell égetni az elhullott házisertést, hogy a szőrét és a az ólélet egyéb lerakódásait semlegesíteni lehessen. Faszán megpörköltük az egyik felét, majd a másikat. A fűben jól látszott a sertés nyoma, ugyanis a pörzsölő a füvet is megkormolta, ahol a disznő feküdt, ott zöld maradt.

A böllér és a segédek (élükön D-vel) kibelezték, felaprították és részint a saját belébe tömték. Mielőtt megsütötték volna a vért, kértem belőle vagy két decilitert, hogy jégkockaformára fagyasztva rablóhalas horgászatok alkalmával azzal ébresszem fel a viziszörnyek kapókedvét. Kisvártatva leboltoltam a helyiekkel azt a pár kiló szemes takarmányt is, amit pedig a békés halak horgászatánál akartam bevetni. Mondanom sem kell, mindegyik ott maradt- részben rajtam kívül álló okokból.

Közben persze ittunk; ahogyan valaki a vacsoránál megjegyezte, egész nap csak alkoholt. Egyre másra kerültek elő a megölt röfi darabjai, sütve, főzve, pirítva. Mi pedig ettünk és ittunk folyamatosan. Ott tört el bennem valami, amikor a húsos fazékból csipegetve egyszer csak előkerült egy állkapocs-csont, tele fogakkal. Ennyire emlékszem. Meg még arra, hogy egyszer csak a sokminden hatására rájöttem, hogy össze-vissza beszélek és inkább elmentem aludni. Azaz, hogy a sokminden hatására kezdtem össze-vissza beszélni, és amikor erre rájöttem, inkább elmentem aludni.

1 komment

Daedalon

2009.11.19. 01:34 Horgos Eszter

Ha szar lesz, iszunk párat, aztán lelépünk. Ebben maradtunk D-vel amikor megérkeztünk az ünnepélyes évadnyitó partira.

Természetesen ezt nem sikerült tartani. Kisvártatva 6 pont jó nő társaságában voltunk. D. ismerte őket, ami engem eléggé meglepett, mert eddig úgy tudtam, hogy csak az öccse ismer csajokat. Koccantak a poharak, a pultból a lányok elcsórtak egy üveg "Tajga" vodka jellegű szeszesitalt. Ebből javítottuk rosszándékúan egymás háta mögött az itókákat. A harminc felé járó, D. szerint könnyű, szerintem forró vérű zsákmánynőstény bűvöletéből a másnapi horgászat körül keringő gondolatok tudtak rövid időszakokra kiszakítani, ezeket természetesen megosztottam az egyre vidámabb hölgyközönséggel. A reggel horgászni megyek mondat többször is elhagyta a számat, utoljára valószínűleg a sarkon mondhattam, mielőtt elbúcsúztunk egymástól. Azóta nem láttam.

A., aki rendszerint késni szokott a hajnali indulásról, abban a pillanatban nyomta meg a csengőt, amikor összegyült annyi lelkierőm, hogy felhívjam, bocs.

- Milyen jó etetőanyag lenne márnára - gondoltam a vécékagyló fölé hajolva, aztán meghúztam a zsinórt. És kiszédelegtem ajtót nyitni.

- Neeebazmeg, tudtamhogyezlesz - méltatlankodott - Pedig szendvicseket is csináltam... Istenmegbasz.

- Jó lesz az még peca közben - hörögtem, és bólogatam, amikor azt kérdezte, össze tudom-e szedni magam. Mivel már miatta is jártunk így, minden jogalap nélkül éreztette velem, hogy akad bőven duzzognivalója.

Nyilván legalább estére sikerült volna, de eszembe jutott, hogyan lehet csökkenteni a magamhoztérés időtartamát. A mentőállomáson beszerezhető (és a másnaposságra legesleghatékonyabb) Cerucal + Algopyrin varázsinjekcióhoz nem volt lelkierőm. A. hamarosan jó adag szőlőcukorral, C-vitaminnal és egy doboz Daedalon kúppal tért vissza a gyógyszertárból, egyúttal beszerezte a H1N1 vakcináját is. A nagy találmány abból állt, hogy a hányingert rektálisan megtorpedózom a Daedalonnal, lehetővé téve ezzel 2 szem Aspirin orális bevételét, hogy a hasogató fejfájás alábbhagyjon.

Nyolc óra helyett végül 11 körül indultunk el a vonathoz, aztán Gödnél a mellékág végében próbálkoztunk csukát fogni.

Megettük az összes szendvicset, kétszer bokáig merültem a sárban, volt egy-két gubancolódás, hal és kapás megint nem, esteledett és hazamentünk.

Szólj hozzá!

Egy rák!

2009.11.10. 07:52 Horgos Eszter

Lassan elmondhatjuk magunkról, hogy az év utolsó harmadában sem riadunk vissza a horgászattól, Dunakeszire mentünk a kavicsbányatóhoz, mert az van közel a vasútállomáshoz. D. vadászatról érkezett.

Megint nem sikerült elég korán indulnunk, mert elpofáztuk az időt, a vonat pedig nem várt. Gyerekkoromban persze 10-15 perc késés még normális volt, olyan, mint amikor a mozinál hozzáadjuk a reklámokat.

- A faszom a kurva feeder micsodádba - duzzogott A., amikor nem engedtem a horgászállást illetően, de hamar elszállt a harag. A. egyelőre nem fogadja el, hogy a feeder módszert alkalmazó horgász számára az a jó, ha a partvonallal párhuzamosan helyezi el a botot, hiszen a kapás alkalmával a spicc jelzi, hogy a hal huzigálja a zsinórt. Majd megérti, ha egyszer végre fogok valamit azzal a bottal, akkor majd kigúvad a szemük, amikor egy 5 kilkós ponty U-alakúra görbíti a botot és én kurvára boldog leszek közben. Mielőtt azonban azt hinnénk, hogy mi valami szoci prominensek vagyunk, akik a médián keresztül üzengetnek egymásnak ezt gyorsan abbahagyom.

Jól voltunk lakva, a manőverslukkot már megittuk a halőrnél, és találtunk üres horgászkunyhót is, ami azért volt nagyon jó, mert ömlött az eső.

Fejlődik a rutin, sokkal gyorsabban jutottunk el a bedobásig, mint korábban és a szerelés közben sem szórtuk szét a cuccokat 3 méter sugarú körben, hogy aztán összetapossunk mindent.

Egy ideje már horgásztunk, amikor megérkezett D. Látszott rajta, hogy jót tett neki a tegnapi lövöldözés, hullottak a nyulak. A csizmáján is látszott a mészárlás, mert az egészet alvadt vér és nyúlszőr borította. Ettől még a legnagyobb lelki nyugalommal viselte.

Ősz van, eljött a ragadozók kifogásának ideje, ezért aztán élő halat tettünk a hármas horgokra, és vártuk Esox lucius (csuka) barátunkat, persze közben pontyoztunk is. D. csak pontyozott.

A partközelben nyilvánvalóan kapásom volt, A. pedig úgy döntött, hogy az úszóm mellett kell kicsapkodnia az etetőanyagot a rézdrótos kosárból. Ilyenkor válik igazán világossá, hogy nem csupán a furcsa szokásaink miatt megyünk messzebb az idegen sporttársaktól, hanem a testi épségünk megóvása érdekében is.  Felhördültem és bizonyságul, mekkora kárt okozott az akció, megmutattam neki az össze-vissza harapdált csalikárászt.

- Baaaazmeg! - mondogattuk elnyújtottan, ahogyan azt egy kilógó belű kárász láttán szokás. Valami rendesen helyben hagyta. Kis csuka lehetett, nem bírta benyelni - ebben maradtunk.

Máshova dobtam, de hasonló távolságba, és ott is hamarosan merülni kezdett az úszó. Szép lassan le, aztán úgy is maradt, de nem indult el vele. És ez így ment vagy két órán keresztül.

- Biztosan kicsi és sokáig forgatja - mondtam halkan, de D. elkezdte sorolni, hogy miért nem.

D. megunta a dolgot, mivel ő volt autóval, nekünk is hasznos volt szedni a cajgot.

- Fogtam egy rákot... geci - mondta A. amikor szárazra ért a csukázó szereléke.

Rákok szopattak minket, nem pedig kis csukák, meg nagyobb sügerek. Legközelebb nem vesszük be.

Szólj hozzá!

Tüzijáték Akasztón

2009.10.29. 15:01 Horgos Eszter

Kárász Zéró apja gyakran segít minket telefonon horgászat közben, legutóbb megmentette a csapat becsületét. Az ő tippje törte meg a kiscsoportos sikertelenséget. Akasztói kalandunk következik.

 

Korán keltem, mint szinte mindig és a lehető leghangosabban tettem-vettem a házikóban, hogy a többiek se aludjanak tovább. Bejött.

Azonnal kupaktanácsot tartottunk arról, hogy mi legyen a mai stratégia, de én ottfelejtettem az értekezletet, és amíg a többiek a reggeli toalettet intézték, lementem a partra, hogy tapasztalatokat cseréljek az újonnan érkezett horgászokkal.

A nagy fekete BMW-vel érkezett két nagydarab spori láthatóan komoly helyismerettel rendelkezett, és a technikai eszközökben sem szenvedtek hiányt. Ezek megnyugtattak, hogy ők bizony szoktak halat fogni, mégpedig erjesztett kukoricával és búzával etetvén, illetve távirányítós csónakkal viszik a megfelelő helyre az anyagot és a szerelékeket.

Pálinkájukat kóstolgatva elismerően bólogattam a csónak képességeit illetően, de szólt a duda és otthagytam őket.

A többiek csaknem készen voltak a pakolással, és kisvártatva Akasztó felé autóztunk, mert Zéró apja oda irányított minket. Már előző nap is folyamatosan azzal oltotta Zérót, hogy a magunkfajta tehetségtelenek csak ott tudnak pontyot fogni.

Az akasztói horgászparadicsom tényleg nekünk való úri helynek tetszett. Az egésznek jó aurája volt, bár a szél fújt, és borult volt az ég is, de az egész olyan élettelinek tűnt.

A nő, aki úgy maradt meg az emlékezetemben, mint aki nagyon hasonlít Jules mesterlövész-nőre a Flashpoint sorozatból, felvilágosított minket, hogy érdemes epres-halas pelletet használni és téli ponty speciál etetőanyagot is tett elénk a pultra. Majdnem teljesen megkerültük a tavat, mire az ideális helyet birtokba vettük.

Negyed órája sem érkeztünk, Kárász Zéró már tekerte is kifelé az első kárászt. Amit egy másik kárász és egy két kiló feletti tőponty követett.

- Kis geci… - motyogtuk magunkban Harcsa Veronkával, amikor a második pontyot is szárazra segítette. Mert Kárász Zérónak általában mázlija szokott lenni. Pergetéssel is ő akasztott először balint a Balatonon, persze a szákolásnál leakadt, de nagy volt és azóta már legalább kétszer akkoraként emlékezünk rá.

Persze mi is átálltunk színtiszta epres-halas pelletre, se csonti, se kukorica, se semmi más, mert arra jönnek, mint a legyek.

Leültem az asztalhoz szerelni, erre Zéró felkiált, hogy viszi. Persze megindult, hogy szívességet álcázva (maradj, majd én) maximalizálja a dicsőséget, de hipp-hopp ott voltam a botnál.

A nyeletőfék recsegve engedte a zsineget, én pedig felrántottam a botot. A nyelető persze nyitva maradt, a zsinór pedig olyat alkotott az orsóra, mint egy falusi szőrös pina a századelőn.

Nem olyan nagy a baj, fog ez menni – gondoltam és hátrálni kezdtem, azt remélve, hogy feszesen tartom a zsinórt,  a hal meg úgyis lehúzza a dobról a gigantikus gubancot. Úgy is lett és éppen jókor, mert két lépés választott el a mögöttünk húzódó csatornában való megmártózástól. Szákba került a becsülettel küzdő tükrös, szerelék vissza és folytattam a  szerelést.

- Megint viszi! – rikkantott ismét Zéró. Egy perc múlva ugyanarról a horogról akasztottam egy 2,6-os nyurgát.

Csak Harcsa Veronka nem fogott még semmit. Zéró helyet cserélt vele, hátha 3 méterrel odébb jobban üt a szerencse.

Csodálkoztam, hogy nem töri ketté a botjait, amikor Zérónak szinte a bedobás pillanatában kapása volt azon a helyen, ahová előtte órákig sikertelenül lógatott.

Közeledett a záróra, az egész nap fura mutatványokkal kápráztató koldus kiskacsa (vagy réce) már fél doboz kukoricánál tartott, A. továbbra sem fogott semmit, de már mindhárman pakoltunk elfele.

A hajszálnyi reményt a végére hagyott bot jelentette számára, és igen, jött is a kapás. Irdatlanul bevágott neki, az 1700 forintos, körünkben csak A KÉK BOT-ként emlegetett teleszkópos horgászcikk-ipar szégyene U alakúra görbült, a 3000 forintos, 20-as méretű ezüstben pompázó műanyag orsó nyomorult hangon jajgatott.

Kárász Zéró közben ismételten felkiáltott, hogy viszi. Mármint az enyémet megint. És igen, a nyeletőfék ismét recsegett. Bevágás. A két hal persze egymás felé tartott, próbáltam annyi zsinórt nyerni, amennyit csak komoly erőltetés nélkül lehet és ellenkező irányba vezetni a zsákmányt, de még korai volt.  Veronka hala is vitte volna a zsinórt, ha az amúgy megeresztett fék nem akad el, és a zsinór egy utolsót vinnyogva el nem pattan. A 28-as SPRO Carp Maxx zsinór 10,2 kg-os szakítószilárdsággal bír a gyártói adatok alapján, sosem vett részt hal fárasztásában, az egyébként szar bot gyűrűi mondhatjuk, rendben voltak, ennek ellenére következett be a szakadás.

Ezek a számadatok persze nem boldogították, pedig egész úton hazafelé méltattuk a gigantikus akasztást. Kétségtelenül A. állt legközelebb a „nagy ponty” kifogásához és a legnagyobb balint is ő fogta a lellei kikötőben.

A zsákmány jó részét visszaengedtük, két pontyot és egy „kis” (85 dkg) kárászt hoztunk el.

Kárász Zéró édesanyja Paksról telefonos távirányítással kitűnő halászlevet főzött belőle Angyalföldön.

Szólj hozzá!

Hattyútámadás

2009.10.26. 22:06 Horgos Eszter

Október 22-én, nem elég korán reggel Manőverslukk VSE tagok, név szerint Harcsa Veronka, Kárász Zéró és én Kiskunlacháza felé autózunk Kárász Zéró szolgálati kocsiján. Így halászlé, ennyit fogunk, meg annyit fogunk. Végre, fogunk pontyot, ez a tó egy halas veder, csak ki kell kapkodni a potykákat, itt még mi is fogunk halat, annyi jót írt a Haldorádó riportere. Subi-dubi.

Elérkezvén a helyszínre egy darab horgászt sem láttunk a didergő tatán kívül, aki a kis fakunyhóba húzódott az erős szél elől. Az egész tó döglött volt - látja ezt, vagy érzi a tapasztalt horgász, nem tudhatjuk.

- Van süllő a tóban? - kérdezte lelkesen Harcsa Veronka.

- Mit kérdezett? Süllő? Az nincsen, harcsa van. Vagy melyiket is kérdezte? Ó igen, az van benne. A másik nincs. Csuka.

- Nincs csuka??? - kérdeztem hangos csalódottsággal.

- Dee... Van az is, csuka is és süllő is.

Hú bazmeg, - gondoltam magamban- ezek aztán képben vannak, hogy mi van és mi nincs a tavukban.

Előre kipengettük két napra a szállást és a nonstop pecajegyeket negyvenötezer forint értékben. Miután birtokba vettük a szállást és a többiek átcipelték a 8-as házból a hűtőt, leszaladtam a partra az öreg sporit faggatni a halhelyzetről.

Szűkszavú trottyos volt. Az a fajta, amelyiknek tele van a ládája mindenféle kacattal, amelyre székely barátaink a "zakotaság" gyűjtőnevet használják. Ő éppen nem fogott semmit.

Ahogy mi sem. Megtámadott viszont minket Gizike, a nyomorék jelöletlen hattyú és elvitte a szákomat, majd a tó közepén megszabadult tőle. Gizike szegény vagy testi hibával jött a világra, vagy kölcsönhatás torzított nagyot a testén, mert a jobb szárnya a jobb lába mögé volt szorulva és ennek megfelelően igen lassan és esetlenül mozgott a szárazon. Persze lejmolni ettől még tudott és igen barátságosnak tűnt. 

Félelmében támadott, de időről időre visszatért lejmolni, de sosem kapott semmit. Egy alkalommal, miután túlerő alkalmazásával félbeszakítottuk a csali eltulajdonításában, csúnyát bukfencezett a partfalról és a sérült szárnyból kiálló törött tollak sebet ejtettek rajta.

Azt gondoltam, ha elkapjuk, kiakaszthatjuk a szárnyat a láb mögül és akkor nem szenved majd, de a viselkedése a közeledés ellenére is kiszámíthatatlannak tűnt. Mutogatta az oldalát, de nem mertem hozzá nyúlni, mert egyszer a Fertő-tónál már sebesre harapdáltak a fajtársai.

Elkergetem - gondoltam, mert jobb, ha nem látjuk, és inkább próbáltam telefonon megtudni valami madárvédő egylet számát-sikertelenül. A többiek is fostak tőle.

Az elkergetés közben szerencsétlen állat megint a partfal felé igyekezett, le is bukfencezett a partra. A hátán fekve állapodott meg, és nem tudott felállni.

- Itt az alkalom! - kiáltottam és a szákomat a fejére dobva a földre szorítottam a hatalmas madár testét. Persze kapálózott, de esélye sem volt. A többiekre ösztönzőleg hatott a bátorságom, Kárász Zéró átvette a fejét és a nyakát, Harcsa Veronka a testét tartotta én pedig kiakasztottam a szárnyat a sebből. Sokra nem mentünk vele. Kárász Zéró magára maradt és a legveszedelmesebb részét tartotta, szemkontaktust kereső riadt tekintetében némi harag is tükröződött. Hirtelen elengedte, de a szák a nyakán maradt, azzal együtt menekült a vízbe. A szárny a szabadulás közben visszakerült a sebbe, ezt a partról látni lehetett, ahogyan azt is, amint a szák lecsúszik róla a vízbe.

Szóval két napig szoptuk a faszt a Tó-fisch tavon, 3 csalinak való keszegen és pár óvatos keszeg-kapáson kívül nem volt semmi, ezért elmentünk Akasztóra.

3 komment

Kutyafog

2009.10.21. 11:34 Horgos Eszter

Komoly horgász nem lehet állami jegy nélkül, e dokumentum különbözteti meg a tórabló rapsicoktól. E dokumentum kiadásának feltétele, hogy a leendő horgász sikeres vizsgát tegyen.

- Ilyenkor akar állami jegyet?- kérdezte a középkorú nő a B horgászegylet ügyfélszolgálati irodájában. Bólogattam, hogy igen, meg hogy a srác már régen vizsgázott, de nem találja a papírokat, azaz gőze nincs az egészről, de kell az a jegy, de komolyan és amúgy is gyakorlat teszi a mestert.A saját képesítésemet már korábban megszereztem, Kárász Zéró átigazolása és érvényesítése már megtörtént, Harcsa Veronka volt még törvényen kívüli.

- Majd segítünk neki - mondta, és goromba vonásai ellenére egyre szimpatikusabbnak éreztem - jöjjenek be valamikor. Tehát a távolsági ügyintézés nem működik, de síma ügynek néz ki.

Eljött a vizsga ideje. Harcsa Veronka kézhez vette a vizsgalapot, majd az ablaknál lévő asztalnál foglaltunk helyet. A személyes adatok kitöltése igazán jól ment, azonban az első kérdésnél elkerekedett a szemünk. A rák testhosszának megállapításával kapcsolatos kérdés bizonyossá tette, hogy az én felületes ismereteim nem lesznek elégségesek a sikeres vizsgához, bár eddig ennek ellenkezőjéről voltam meggyőződve.

- Persze, hogy nem tudják, mert semelyik könyvben nincs messze - állította helyre a megcsorbult horgászegómat a hölgy - jöjjön közelebb!

A-nak több se kellett, otthagyott a fenébe és álságos mosollyal telepedett le a középkorú nő asztalával szemben álló székre. Egy darabig megnyugvással hallgattam őket.

- Ez az "A" lesz - mondta lelkesen Harcsa Veronka.

- Nem, az a "C"- javította ki a nő.

- Ja, persze, "C"! - tette a szépet Harcsa Veronka.

- A méreten alulit? Visszadobjuk! - lelkendezett.

- A halat nem visszadobjuk, hanem visszaengedjük- jött az alapfokú regula az asztal túloldaláról. A. kapott egy kis ízelítőt a helyes hozzáállásról, mindketten tudtuk, hogy a rendes horgászok körében olyan emberekkel lesz dolgunk, akik számára a tevékenység többet jelent a hal kifogásánál és a megevésénél. A középkorú nő csupán megerősített minket a vélhetően közös meggyőződésben.

- Mi alapján különböztetjük meg a kősüllőt a fogassüllőtől?- olvasta fel valamelyik a kérdést.

- Kutyafoga van a fogasnak! - vágtam rá nagyképűen az ablak mellől. A nő persze rögtön kijavított, hogy az "ebfog" és volt még valami azzal kapcsolatban, hogy valamelyiknek a szája a szem vonaláig ér, vagy mittudomén. (Amúgy csak rá kell nézni a halra: 30 centi alatt kősüllő, felette fogas, oszt jónapot, persze ezt nem így csináljuk, mert mi jó horgászok vagyunk és az állatokat sem kínozzuk.)

Pár perc múlva Harcsa Veronka egy kék könyvecskével volt gazdagagabb és hétezerötszázzal szegényebb.

Vizsga kipipálva, hosszúhétvégét csináltunk munkaügyileg és irány a Tó-Fisch horgásztó, tele reményekkel.

1 komment