Öt nappal azután, hogy Szanyi kapitány derekasan megvédte Újlipóciát a Kubatov-szavazóktól, már torkig voltunk Budapesttel, a zajjal, a porral és a kétharmadtól rettegőkkel, ezért pénteken délután elmenekültünk Szelídre, hogy pihenjünk. Persze, nem a halak miatt. Á, dehogy miattuk. Azaz dehogynem. Annyira a peca körül forogtak a gondolatok, hogy alig kommunistáztunk útközben.
Dunapatajon, "ahogy bejönnek, lesz a virágbolt és mellette" van egy jól felszerelt szaküzlet. A boltos hölgy annyira kedves, hogy tőlünk símán lehetne a soron következő köztársasági elnök, ugyanis záróra után hajlandó volt kinyitni a pavilont, hogy a jogosító papírokat és egyebeket magunkhoz vehessük.
A problémáktól és töméntelen kommunistázástól mentes út végén szépen kipakoltunk és rohantunk a partra, hogy kinézzük a helyet. A IX. utca végénél találtunk egy elég széles partszakaszt ahhoz, hogy egymásnak kereszbe dobáljunk. Fasza lesz - gondoltuk, de elébb még várt ránk egy kis háztáji munka, ugyanis Kárász Zéró ígéretet tett arra, hogy telekhatárig rendbe vágjuk a nyaraló környékét növényzetileg. Szisszentek a sörök és bizony néhány virág hagymástól áldozatul esett a le-lecsapó kapának.
Csukázs Istvánnal már éjfélkor rámozdultunk a tóra. Repült a tömött végszerelék, ő akasztotta a program első halát, egy szép kis dorozsmás képűt. Mást nem is fogtunk, talán néhány karika vegyült a zsákmányba. A terv szerint sok ilyen tenyerest kellett volna fognunk ahhoz, hogy Zéró apja hajlandó legyen beüzemelni a halfüstölőt. A többiek napfelkelte előtt csatlakoztak, de négyen sem fogtunk eleget. A legnagyobb dévért természetesen én fogtam, éppen akkor, amikor a ravasz halőr egy kedélyes beszélgetés végén rákérdezett: Ugye a jegyekkel, engedélyekkel minden rendben? Ez sem volt még fél kilós sem. Pontyot akartunk fogni, de a helyi nyuggerek szerint azok behúzódtak a nádasba, és ott úgy csinálnak, mintha ívnának, és nem esznek. Kárász Zéró azzal állt elő, hogy próbálkozzunk a cajgolással inkább a jól bevált akasztói horgászparadicsomban. Akasztó nekünk olyan, mint a reményvesztett szocialista nyugdíjasnak Szanyi Tibor: hajlandóak vagyunk utazni érte, a táv sem nagy, időben talán annyi lehet, mint Kőbánya-Kispestről átmetrózni Újlipótvárosba. Azt most hagyjuk, hogy normális-e az az ember, aki hétvégén kétszer is képes sötétben felkelni. Negyed hatkor már falta az aszfaltot Zéró szolgálati autója.
Az első halat természetesen Kárász Zéró fogta, ponty volt. Sebaj, gondoltam, úgyis ráverek néhánnyal a nap folyamán. Aztán beálltak a kárászok és onnantól csak jöttek-jöttek, de semmi más. Előkerültek a kisebb horgok és a darabszámra gyúrtunk. Leginkább a csontit cuppantották és Zéró halibutos pelletét, de jött "Magyar betyárra" és "Vörös démonra" is. Nem messze tőlünk egy tízéves-forma gyerek akasztott egy 4,9 kg-os pikkelyest, amit végül az apja bírt kirángatni éltető eleméből. A szomszédunk pedig le is csapott a halra, mert részéről mutatkozott igény a hal iránt, ballagási halászlé okán. A kárász bezzeg nem kellett nekik, pedig alaplébe jó az.
Végül Harcsa Veronka nem tudott pontyot fogni, de a THSE elégedetten távozott. Csukázs vadonatúj, fullos Shimano felszerelése remekül működött, sikerült halakat is fognia, Veronka is akasztott pár halat, Zéró pontyos sikere is kedves volt számunkra, amellett, hogy mindenki jobban örült volna, ha fogja.
Majd legközelebb.
