Úgy döntöttünk, hogy idén már ki kell oltani egy házisertés életét, mert jó megenni, meg sivalkodik ölés közben és amúgy is jó buli a tor, főleg, ha mi...
Azt hiszem péntek volt és sötét este, amikor Miskolcon túl egy falu kocsmája előtt találkoztunk a többiekkel. A sűrű ködben araszoltunk tovább az ismeretlenbe, de nagyjából tudtuk, hova kell menni, mert D. beszélt telefonon az ottaniakkal és azok részletezték az útvonalat. Elmondták azt is, hogy lesz majd egy kanyar, és arra forduljunk, amerre a kanyar után majd egy meredek szakasz következik. Azt persze, hogyan ismerjük fel előzményesen a következményes kanyarral bíró kereszteződést még nem tudtuk, de amúgy is csak D-t érdekelte, mert - mint mindig - ő vezetett.
Az egészet D. szervezte meg. A bonyodalmaktól mentes megérkezés után első feladatunk a megfelelő hálóhelyek megtalálása volt. Ezt jó, ha józanon teszi meg az ember, különben úgy járhat, mint én és K. kisasszony, de erről majd most. Az utánunk érkező csajokról ekkor még kijelenthetjük, hogy egyikük sem a csaja egyikünknek sem. A kis geci ragadványnévre legméltóbb éppen Á. volt, hiszen Ő jött a leányokkal, amiért ha nem is voltunk írigyek, de sajnáltuk, hogy ő van ott és nem mi. Mármint külön-külön, szóval nem is egyszerre és nem is egymás után. Haverok ők is, tiszteletbeli faszik. Ettől persze nem gondolom, hogy bármelyikünk is homokos lenne, ha úgy néz rájuk. Biológiai és civilizációs vonatkozásban mind egy szálig gyönyörű példányok. A fekhelyek kiválasztásakor az volt a vezérelv, hogy a nők számára a legjobb helyek maradjanak szabadon. Túl ezen tiszteletreméltó gesztuson nem keresgéltünk sokáig, nyolc fős előörsünk számára alkalmas hálótermet foglaltunk el. Egyetlen célom volt, hogy ne én aludjak majd H. alatt. Tapasztalati dolog ez, az ember jól teszi, ha más kárából tanul, és nem röstelli az óvatosság szolgálatába állítani a már megszerzett tapasztalatokat.
A H. és az alkohol témakör gazdag szájhagyománnyal rendelkezik, amelyből kimagaslik az a balatoni eset, ami talán két éve esett meg. A többiek és H. valamint Cs. a sóstói strand büféjében iszogattak. A hosszadalmas stírölést Cs. felbátorodása törte meg, aki vállalta, hogy megszólítja a nőket, akik szintén ott ejtőztek. Cs. az asztaluk felé mutatott, jelezve, hogy hová is invitálja őket, azonban az akkor már fejét lógató H. gyomortalma abban a pillanatban választotta a legrövidebb kiutat, amikor a nők odafordították tekintetüket. Cs. pedig még csalódott sem lehetett, az esetet azóta emlegetjük jó szívvel - bárkivel megeshetik. Kár, hogy nem voltam ott.
Visszatérve Irotára, mert ott verődtünk össze: Nem sokkal az érkezés után nyeltünk néhány manőverslukkot és megjöttek a csajok is akiket már nagyon vártunk. Jól berúgtunk és mulattunk, a társaság többsége pedig viszonylag korán feküdt le. Nem úgy mint én és K. kisasszony. Az nyilvánvaló, hogy külön utakat járva, de egyszer csak a 8+2 fős hálóteremmel bíró házikó előszobakonyhaétkezőjében voltunk, ahol K. kisasszony a hálóhely-kiosztás témakörében próbált egyezkedni egy nem létező horkolásmentes fekhelyről. A ricsaj, amit az ügy megtárgyalása során keltettünk, felébresztette és láthatóan ellenem hangolta a társaságot. Sebaj, K. kisasszony egy pillanattal később már A. mellett feküdt, én meg egy gyermekágyon voltam kénytelen, mert P. barátunk elfoglalta az ágyamat.
A háziak kedves ébresztője után még félig részegen, de olyan gyorsan öltöztünk fel, mint ahogyan az egyéjszakás kalandok alkalmával vetkőzni szokás. D. felvette az autentikus agrárproletár jelmezt, amit a korábbi történet óta is véres atyai gumicsizma tett teljessé.
A disznóra egy másik faluban várt a végzet, ezért mi is oda igyekeztünk. Ahogyan emlékszem, talán csak a nők voltak jelen hiányos létszámban. A Miss Röfi, azaz Bözske érezte: elközelgett. Az ólban lapított, míg a többi sertés vígan röfögött. Egyszer csak kinyílt az ólajtó és etnikailag elég változatos 4-5 fős társaság lépett be és ragadta meg a máris visító kiválasztottat. Az udvarra vonszolták, amit 5 centiméter mély, híg sár borított. Ott érte a végzetes döfés, úgy egy perccel azután, hogy a földre teperték. Aztán szépen kiordította magából az életet, meg egy csomó vért. A kutyák ebből sokat felnyalakodtak.
És K. kisasszony a sárba tunkolt egy, leginkább a pumi fajtára hasonlító kis termetű fekete ebet. Az ölést K. és V. kisasszonyok kicsit távolabb várakozták ki, és K. kisasszonyt meg is támadta egy fekete kandisznó, de megúszta.
Bözske tetemét egy C5-ös Citroen szállította át Irotára, ahol a háziak már felkészülve várták. Kezdetét vette a pörzsölés. A fene se hitte volna, hogy kokszfeketére kell égetni az elhullott házisertést, hogy a szőrét és a az ólélet egyéb lerakódásait semlegesíteni lehessen. Faszán megpörköltük az egyik felét, majd a másikat. A fűben jól látszott a sertés nyoma, ugyanis a pörzsölő a füvet is megkormolta, ahol a disznő feküdt, ott zöld maradt.
A böllér és a segédek (élükön D-vel) kibelezték, felaprították és részint a saját belébe tömték. Mielőtt megsütötték volna a vért, kértem belőle vagy két decilitert, hogy jégkockaformára fagyasztva rablóhalas horgászatok alkalmával azzal ébresszem fel a viziszörnyek kapókedvét. Kisvártatva leboltoltam a helyiekkel azt a pár kiló szemes takarmányt is, amit pedig a békés halak horgászatánál akartam bevetni. Mondanom sem kell, mindegyik ott maradt- részben rajtam kívül álló okokból.
Közben persze ittunk; ahogyan valaki a vacsoránál megjegyezte, egész nap csak alkoholt. Egyre másra kerültek elő a megölt röfi darabjai, sütve, főzve, pirítva. Mi pedig ettünk és ittunk folyamatosan. Ott tört el bennem valami, amikor a húsos fazékból csipegetve egyszer csak előkerült egy állkapocs-csont, tele fogakkal. Ennyire emlékszem. Meg még arra, hogy egyszer csak a sokminden hatására rájöttem, hogy össze-vissza beszélek és inkább elmentem aludni. Azaz, hogy a sokminden hatására kezdtem össze-vissza beszélni, és amikor erre rájöttem, inkább elmentem aludni.
